Csak hogy ne fázzanak a blog olvasók gyermekei sem ebben a zimankóban, ajándékba küldök a szerencsésnek egy retro fülvédős sapkát. A hozzászólók között fogok holnap este sorsolni. A kérdés: ismeritek ezt a sapkát? Utáltátok ti is? De most mégis hasznosnak tűnik? Vagy pedig mi jut az eszetekbe róla?
Persze, űrhajós sapka. Nekem nem volt, ennél még bénább sapkáim voltak. Ma már a praktikumot is látom benne: sapka és sál is egyben, nem kell kötögetni, stb.
Ja! És ha már itt járok, akkor hozzászólnék a sapkához is. Én kicsinek utáltam. Most sem felhőtlen a viszonyunk, de ahogy Macus is, látom, hogy praktikus. Talán feladnám a Migyerekünkre pl. egy hóeséses séta alkalmával. Meg a TIéd nem is az a fajta, amelyből még kilóg egy hosszú csíkos cső, aminek még bojt is van a végén.....:)
:) Nekem nem ez a forma, hanem a -ha jól emlékszem- kámzsaként nevezett hurka az ismerős. Az egy teljesen egyenes vonalú kötött sapka-sál volt, akkoriban kötelezően valamilyen szúrós fonalból. Úgy nézett ki, mintha egy levágott aljú zsákot húztunk volna a fejünkre. Szerintem ennek a sapkának a leegyszerűsített, házilag könnyen kivitelezhető változata volt. :)
Nekem is volt ilyen sapkám. Nem szerettem. De már a fiam is kapott egyet,kis macifülekkel,a télen biztos ráadom. Előnye,hogy nem csúszkál és nem kapja le a gyerek csak úgy a fejéről és a szél sem :)
Én utáltam, mert lehetetlen színekben volt és rettenetesen állt... és igen, bojttal a végégn még szörnyűbb volt! Ám ma ilyenben küldtem oviba a legkisebbet, bár ez már dizájnos, még simlije is van és ő nagyon szereti. Tervezek még varrni, mert roppant praktikus! De ha nyerek...:))
Volt nekem, és igen, szívből gyűlöltem. De még annál is jobban azt a sárga kötött sapkát, aminek egy akkora bojt volt a feje tetején, mint az én fejem. Egyébként minden gyűlöletem ellenére is, az én fiaimnak is volt/van, mert végtelenül praktikus, a gyerek is könnyen felveszi, és védi az arcát is. És ami a legérdekesebb.. a fiaim szeretik. :)
Szerintem 30 fölött mindenkinek rossz emlékei vannak róla, csak amikor a gyerekre húzza, akkor álszentül elnyomja azokat. Nekünk akkor szúrós kötött jutott, nekik ma kőolajos polár :-(
Nekem emlékeim szerint nem volt ilyenem. Most viszont jól jönne a gyerekeknek, egyedül is fel lehet venni, és nem kell külön sálat tekergetni. És ráadásul retro. Szuper :) Kata
szerintem jópofa. és közel 30 év távlatából sem tudnék rá rosszat mondani. igaz jót se. :) a gyerekre ilyen szeles, hideg időben gondolkodás nélkül feladnám. :)
ÚTÁLTAM! fosbarna színe volt, csikorgós kötött anyagból, természetesen hosszú bojttal... de a gyerekemre ma is ráerőszakoltam az övét. Ami kakastaréjos.
Szia! Most találtam rá az oldaladra teljesen véletlenül! Nagyon megörültem, amikor megláttam a sapit! Nekem nagy kedvencem volt, amikor kicsi voltam. Anyum sorozatban kötötte különböző színekben! Csak mi cső-sapkának hívtuk. Őszinte leszek: amikor mindegy volt, lát e valaki, vagy ki látja, akkor élveztem hogy melegíti a fejem, a fülem és a nyakam egyszerre, de amikor szembe jött az a bizonyos, akkor bizony hátrahúztam úgy a fejemen, hogy csak sál legyen belőle ... he-he.... de a szánkózós esték jutnak eszembe róla, és az, hogy még mind megvan!!!
Persze nekem is volt, 29 vagyok....De mindig fázott benne a homlokom. Szerintem arra a felső részre kellene gumit varrni, hogy a homlokon tartsa az anyagot. Most van egy ilyen kapucnis pulcsink, és teljesen elégedett vagyok vele, hogy melegíti a homlokot is.
Nekem volt ilyen sapim, piros színű és én NAGYON szerettem, mert nem kellett hozzá sálat kötni! :) Egyébként eltettem emlékbe, amellé a piros vastagharisnya mellé, amit 4 évesen a fejemre húztam, imitálva a hosszú hajat, hogy megerősítsem az embereket abban, lány vagyok...:))
Melyik tervező mire jó?
-
Nem lesz olyan naptárrendszer, ami mindenkinek minden igényét kiszolgálja.
Sőt, olyan sem lesz, ami neked életed végéig tökéletes lesz. Bármilyen
feladatai...
hogyan legyen több testvérünk
-
(...) vagy elültetnél egy gyereket - mondjuk engem-, kinőne a fa, és lenne
rajta sok gyerek.
- de akkor téged már nem látnálak?
- De, elültetnél, de a...
Nyár, rendrakás, karkötő
-
Mi lehet az összefüggés e három dolog között? Bizonyára van, aki annyira
invenciózus, hogy megoldja a feladványt. Ha nem is az egészet, de az első
részét ...
Merjünk irányt váltani – augusztusban
-
No, csak ideülök, pedig most sem jó, de hát sosem jó. Macifül varrás után,
cserkésztáborba készülés közepette, mindenhol bögrék, csajkák, egészségügyi
nyil...
-
*Kedves Látogatók!*
*A Parksarok és ezzel együtt a honlapja átalakul.*
*Aktuális információkért keressék fel a www.facebook.com/parksarok*
* oldalt.*
*A P...
Egy táska története és annak folyománya
-
Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy
zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor
félolda...
Sarokba a matchboxokkal!
-
A Candylab az a márka, amibe minden fiús szülőnek illik szerelmesnek
lennie. Ők azok ugyanis, akik a csillogó hatvanas évek amerikai hangulatát,
a modern...
Fülöp-szigetek családi nyaralás 1.rész
-
A *Fülöp-szigeteken* töltöttünk közel 3 hetet, két család, összesen 6
gyerekkel, 2016. márciusában. A baráti család ázsiai elsőbálozó volt,
kicsit izgultam...
Húsvéti feljegyzés
-
Miután a húsvétot betegen és munkával töltöttem, ma délelőtt pótoltam a
fizikai erő hiányában elmaradt takarítást, közben pedig eltöprengtem ezen.
Mármint...
Költözik az Anyahajó!
-
Sziasztok, kedves Olvasók! Az Anyahajó ezentúl új helyen, új ruhában vár
benneteket. Remélem, velem tartotok. Az új cím www.anyahajoblog.hu
Az új honlap r...
Valóra válik egy álom
-
A fércműveken - és persze a családon :) - kívül van még egy nagy szerelmem,
a magyar retro porcelánok gyűjtése. Azért vagyok itt kevesebbet, mert a
másik t...
Menghadirkan Nuansa Warna Ungu Pada Ruang Tamu
-
Warna mempunyai peranan yang sangat penting dalam menciptakan nuansa rumah
ataupun dalam mempercantik rumah baik dari interior maupun dengan
eksterior, jik...
Hölgyválasz kitűző az elegáns hölgeknek
-
Az idén már rengeteg minta született, de valahogy sosincs időm befotózni.
Mivel erről készült fotó, gondoltam megosztom a mintát is.
Hozzávalók
Ø *Marad...
Vadász lopakodj, róka futamodj!
-
Vadász, vadász lopakodj, róka, róka futamodj! Jaj, mennyit énekeltük a
srácokkal ezt a Gryllus-dalt amikor picik voltak! Most két olyan koszorút
szeretnék ...
Kifogások
-
Pepe nem tudott a héten judo-edzésre menni, mert kificamította a bokáját.
Úszás közben. Pontosabban mellúszás közben.
Hm. Röhögtünk persze rajta. Így ZK ...
Diótörő
-
--lázban ég a családunk női szakasza. Az egyik leghangulatosabb
(remélhetőleg) adventi programra sikerült ugyanis jegyet szereznünk.
Anya-lánya estet terve...
1perc segítség
-
Előre is nagyon köszönjük, ha segítesz nekünk a kérdőív
kitöltésével.Ígérjük, nem gyakran kérünk ilyet :) Create your free online
surveys with SurveyMonkey...
Vakáción a Design Bazár: ötödik nap
-
Üdvözlet a gépifagyi formájú homokhegyek tövéből, Törökország szívéből!
kép: vadjutka A Design Bazár jelenleg szabadságon van. Ha addig sem
bírjátok ki a T...
salento in september - lecce & lido conchiglie
-
[image: salento september 2023] [image: salento september 2023] [image:
salento september 2023] [image: salento september 2023] [image: salento
september 2...
silver linings and quilt tops
-
There was a slight shift in my breathing this weekend, as I settled into a
few projects here at home. The first few weeks of this whole thing felt
like a f...
New Dear Lizzy Collection: Here & Now
-
Here we are… to celebrate another darling Dear Lizzy release! Yay! This is
a really fun one right now in the middle of winter in Utah because it’s all
abou...
Hooray we've moved!
-
EXCITING NEWS EVERYONE! Bloesem Kids, along with Bloesem Living, is
officially moving to our new integrated online platform, BloesemDesign.com!
We're beyon...
hook on wings
-
Happy Thursday folks. I guess today is my Friday, no school tomorrow Oscar
just informed me this morning. Not sure when I became clueless out of the
loop m...
Hello - Goodbye?
-
Hej! Bloggen tog slut,* instagram* tog över! *(Men jag glömmer aldrig en
gammal kärlek, så kanske en dag hittar vi tillbaka till varandra, bloggen
och jag)...
What Happened When I Read My Father's Will
-
Imagine you’re the favourite and only daughter who flies across
two states to visit when the three sons living close by barely bother.
Imagine how tall th...
Fahéjas kalács thang zong technikával
-
A thang zong technika egy régi ázsiai, pontosabban egy japán módszer.
Lényegében egy vizes vagy tejes rántást jelent, amelynek során az egy rész
lis...
Búcsú
-
Na jó, azért nincs olyan nagy vész. Búcsú ettől a felülettől. Nyilván ezt
meghagyom, megmarad... itt kezdtem el bontogatni minden értelemben a
szárnyaim...
20 megjegyzés:
Persze, űrhajós sapka. Nekem nem volt, ennél még bénább sapkáim voltak.
Ma már a praktikumot is látom benne: sapka és sál is egyben, nem kell kötögetni, stb.
Szia! Küldtem Neked "hivatalos" köszönetet is az "üzleti oldaladra", és ha nem haragszol, kilinkeltelek a füzetembe is:-)
http://piroskaesfarkas.blog.hu/2009/10/14/cimkeboseg
Köszönöm szépen,
Piroska
Ja! És ha már itt járok, akkor hozzászólnék a sapkához is. Én kicsinek utáltam. Most sem felhőtlen a viszonyunk, de ahogy Macus is, látom, hogy praktikus. Talán feladnám a Migyerekünkre pl. egy hóeséses séta alkalmával. Meg a TIéd nem is az a fajta, amelyből még kilóg egy hosszú csíkos cső, aminek még bojt is van a végén.....:)
Én ma is ilyet vettem volna fel legszívesebben, úgy fújt a szééél.. :)
:) Nekem nem ez a forma, hanem a -ha jól emlékszem- kámzsaként nevezett hurka az ismerős. Az egy teljesen egyenes vonalú kötött sapka-sál volt, akkoriban kötelezően valamilyen szúrós fonalból. Úgy nézett ki, mintha egy levágott aljú zsákot húztunk volna a fejünkre. Szerintem ennek a sapkának a leegyszerűsített, házilag könnyen kivitelezhető változata volt. :)
Nekem is volt ilyen sapkám. Nem szerettem. De már a fiam is kapott egyet,kis macifülekkel,a télen biztos ráadom. Előnye,hogy nem csúszkál és nem kapja le a gyerek csak úgy a fejéről és a szél sem :)
Én utáltam, mert lehetetlen színekben volt és rettenetesen állt... és igen, bojttal a végégn még szörnyűbb volt!
Ám ma ilyenben küldtem oviba a legkisebbet, bár ez már dizájnos, még simlije is van és ő nagyon szereti. Tervezek még varrni, mert roppant praktikus! De ha nyerek...:))
Volt nekem, és igen, szívből gyűlöltem. De még annál is jobban azt a sárga kötött sapkát, aminek egy akkora bojt volt a feje tetején, mint az én fejem.
Egyébként minden gyűlöletem ellenére is, az én fiaimnak is volt/van, mert végtelenül praktikus, a gyerek is könnyen felveszi, és védi az arcát is. És ami a legérdekesebb.. a fiaim szeretik. :)
Szerintem 30 fölött mindenkinek rossz emlékei vannak róla, csak amikor a gyerekre húzza, akkor álszentül elnyomja azokat. Nekünk akkor szúrós kötött jutott, nekik ma kőolajos polár :-(
Szerintem klasszak!
Nekem emlékeim szerint nem volt ilyenem. Most viszont jól jönne a gyerekeknek, egyedül is fel lehet venni, és nem kell külön sálat tekergetni. És ráadásul retro. Szuper :)
Kata
szerintem jópofa. és közel 30 év távlatából sem tudnék rá rosszat mondani. igaz jót se. :)
a gyerekre ilyen szeles, hideg időben gondolkodás nélkül feladnám. :)
szia. nekem nem volt ilyen sapim anno, de a gyerekeimre ráadnám, bármit is szólnak:p
ÚTÁLTAM! fosbarna színe volt, csikorgós kötött anyagból, természetesen hosszú bojttal... de a gyerekemre ma is ráerőszakoltam az övét. Ami kakastaréjos.
A Tele Tubbie-k jutnak róla eszembe. :)
Nekem is volt hasonló, fent említett, csíkos lófarkas, piros-fehér-kék színkombinációban. :)
Monyi
Szia! Most találtam rá az oldaladra teljesen véletlenül! Nagyon megörültem, amikor megláttam a sapit! Nekem nagy kedvencem volt, amikor kicsi voltam. Anyum sorozatban kötötte különböző színekben! Csak mi cső-sapkának hívtuk. Őszinte leszek: amikor mindegy volt, lát e valaki, vagy ki látja, akkor élveztem hogy melegíti a fejem, a fülem és a nyakam egyszerre, de amikor szembe jött az a bizonyos, akkor bizony hátrahúztam úgy a fejemen, hogy csak sál legyen belőle ... he-he.... de a szánkózós esték jutnak eszembe róla, és az, hogy még mind megvan!!!
Persze nekem is volt, 29 vagyok....De mindig fázott benne a homlokom. Szerintem arra a felső részre kellene gumit varrni, hogy a homlokon tartsa az anyagot. Most van egy ilyen kapucnis pulcsink, és teljesen elégedett vagyok vele, hogy melegíti a homlokot is.
Utáltam, de most nagyon-nagyon praktikusnak találnám... ha lenne... szóval örülnénk egy ilyen sapkának;) Valószínűleg Zalán kevésbé:D
Nekem volt ilyen sapim, piros színű és én NAGYON szerettem, mert nem kellett hozzá sálat kötni! :) Egyébként eltettem emlékbe, amellé a piros vastagharisnya mellé, amit 4 évesen a fejemre húztam, imitálva a hosszú hajat, hogy megerősítsem az embereket abban, lány vagyok...:))
naná, hogy utáltam! és most mennyire szeretnék egyet linának :)
Megjegyzés küldése