2008. december 29., hétfő

Boldog Új Évet

Minden kedves blog olvasónak kreatívkodásban és takarókban gazdag Boldog Új Évet kívánunk. Reméljük, hogy a TAKOO és a MAMAZON 2009.-ben is éppen annyi örömet és boldogságot fog hozni kicsiknek és nagyoknak, mint ebben az évben. Köszönjük a hűséget és a sok jó szót, amit kapunk tőletek. BUÉK!

2008. december 27., szombat

Aminek a legjobban örültem

Annak a csokor tulipánnak, amit a kiscsalád fője hozott egy fenyőfa kíséretében, és tette le az asztalra, amit én úgy értelmeztem, hogy egy kis csendes elismerés a decemberi hajtásért.

Kisnagylány ajándékainak, amikben a közösen készített karkötők voltak - nekünk. Egy kicsit úgy kellett gyártani, hogy nem néztünk oda, és kicsit meg is kellett lepődni, viszont nem kicsit izgultak, hogy mit szólunk hozzá :)

Az új flanell pizsamámnak, ami puha és végre meleg, és amiben megadatott, hogy egy egész álló nap benne flangálhattam itthon. És hogy végre volt időm mindenkire akivel egy fedél alatt lakom.
További kellemes pihenést mindenkinek!

2008. december 22., hétfő

Földre lépni tilos


Aki esetleg nem ismerné a Harisnyás Pippi könyveket, az nem tudja, milyen csodálatosan lehet 10 másodperc alatt rendetlenséget csinálni egy egész lakásban. Elég ha valaki elkiáltja magát "Földre lépni tilos" és már kezdődik is a játék. A szabály adja magát, a játék sokáig tart, és utána legalább ilyen sokáig lehet rendet rakni :)

2008. december 20., szombat

Játék bárány - csakis horgolva :)


Új termékkel gazdagodott a Mamazon horgolt kollekciója :: bárányaink érkeztek. Régóta szemezgettem velük, és most hogy megjöttek, nem csalódtam (nem kis utat tettek meg Hollandiából, de ez kulisszatitok), méltó párja lesz azt hiszem a nagysikerű majomnak. Tehát csíkos bárányok kaphatók a holnapi WAMP-on.

2008. december 19., péntek

Takaró, takaró, takaró

Vagy éppen párna. Mindenesetre sok kisbaba, gyerek és unoka kap idén Karácsonyra is TAKOO terméket, ami fantasztikus érzés. Viszont őrületes hajtás ez most, szervezés szervezés hátán. Nagykisfiú legutóbb boltosat játszott nagymamájával:

Nagymama: "Lehet önöknél kapni kisautót?"
Nagykisfiú: "Sajnos most nincs, de megoldjuk, milyen színűre lenne szükség?"
Tanul a gyerek . . .

2008. december 18., csütörtök

Zsírkréta őrület

Van egy kevés zsírkréta maradékunk. Tárolom őket zacskóban, dobozban, tapossuk a szőnyegbe, teszem ide-oda. Miért nem dobtam ki őket? Mert éreztem, hogy jók lesznek még valamire. És igen ::: zsírkréta muffin! Egyik kedvenc blogomon találtam az ötletet, szerintem zseniális.




2008. december 16., kedd

Online ajándékok

Cyber mama voltam ezidén: az ajándékok nagy részét az interneten rendeltem. Semmi tolongás, izzadás és döntésképtelenség. Illetve ez utóbbi volt, de itthon, a laptop előtt, pizsamában. Most viszont hátba kell, hogy veregessem magam, mert minden megérkezett, és most már kezdődhet a kreatív ajándékok gyártása. Na és még valami. Közben nekem is lett egy vágyam ez a táska a bag60-tól, amibe a WAMP-on szerettem bele (hátha valaki olvssa ezt a családból :) Íme:
(Az ajándékot már meg is kaptam, éljen az online levelezés, köszöm!)


2008. december 15., hétfő

Amikkel mostanában játszunk

Mivelhogy megkezdődött a nátha szezon, előkerültek a régi játékok:

Nagyfejűeknek hívjuk őket, van már belőle egy tonna, mert kisnagylány mindenkitől ezt kér. Először nem voltam túl lelkes tőlük, de meg kell, hogy mondjam, hogy egész jókat játszunk velük. Hát kell egy kis műanyag nem? A városkát kedvenc Kapla építőjátékunkból építettük. A lábikón pedig nincs zokni, talán azért vannak most megfázva???

A megunhatatlan Playmobil. Amint a képen is látszik, pár még a gyerekkorunkból. Ismét előkerült a babaház, amit - mint minden évben - téli ruhába öltöztettünk. Papírlapokból jégcsapokat vágunk, és minden emeletre, és a tetőre felragasztjuk.

Igazán most kezdtük el a nagy Puzzle korszakot. Fantasztikus a Djeco új készlete, ami már Magyarországon is kapható. Nem mondom, hogy olcsó, de annyira más érzés egy gyönyörű puzzle-t kirakni, amin nincs se Micimackó, se Thomas (bár persze biztos azok is gyönyörűek, csak más szempontból). És egyébként igazi csapatépítés a testvéreknek. Tudom ajánlani, amikor már összecsapnak köztük a hullámok. Mert bár nálunk ilyen sosincs, talán máshol előfordul :)))
És ti mivel játszotok?

2008. december 12., péntek

WAMP

Vasárnap teljes árukészlettel kivonulunk a WAMP-ra. Aki tehát szeretné megtapogatni a http://www.mamazon.hu/ termékeit, megnézni az új zsírkrétatartóinkat, az új Snoozebaby termékeket, vagy felpróbálni a puhatalpú cipőcskéket, welcome!

2008. december 11., csütörtök

Ajándék takaró

Ádikák figyelem! Újabb ajándék takaró kerül meghirdetésre, mivel legutóbbi takarónk már elkelt. A játékszabály a következő: ezt a bejegyzést kell kommentálni, pár szóban leírni, hogy ki az a bizonyos Ádika, aki ennek a takarónak a gazdája lesz. (Ne legyen túl nagy Ádika, mert ez egy babatakaró :) És akkor már vihető is a takaró! Fizetni pedig most sem kell érte. (Több bejegyzés esetén sorsolás lesz vasárnap este.)

2008. december 9., kedd

Hópihe hajtogatás

Amikor már csak 20 perc van hátra vacsoráig, és már mindenki fáradt, nyűgös és éhes: HÓPIHE! A dolog tényleg roppant egyszerű, és a sok-sok szép alakzat, amikor kibontjuk, mindenkit jókedvre derít. Hogy utána hogy néz ki a szőnyeg (már ha ott gyártjuk), azt inkább nem részletezem :)

2008. december 8., hétfő

Horgolt maci

És befutott. A legvégén, de megérkezett. Újra kapható elérhető áron a saját tervezésű-kivitelezésű horgolt maci a boltban. Nincs belőle sok :)

2008. december 6., szombat

Mikulás - hisszük?

"Én tudom, hogy nem a Miki hozza az ajándékot!"
"Tényleg?"
"Persze, már tavaly is tudtam."
"Hú. És akkor ki hozza?"
"Hát az ál."
"Ál???"
"Hát az ál Miki. Aki nem igazi, hanem Amerikában lakik, ahol éjjel van nappal, és beöltözik, és berakja az ajándékokat."

Ilyen, amikor félig még van Mikulás.

2008. december 5., péntek

3 éves a TAKOO - meglepetés

A TAKOO éppen három évvel ezelőtt indult. Egy olyan webboltot képzeltünk el, ahol minőségi és egyedi termékeket gyártunk, amivel kicsit mások vagyunk, mint a többiek. Célunk azóta is változatlan: örömet szerezni termékeinkkel. Több ezer kisgyerek alszik már TAKOO takaróval, és sok-sok dicsérő szó igazolja vissza, hogy megérte. Köszönjük tehát és ünnepeljetek velünk,
december 5-én a blog olvasóinak a www.takoo.hu oldalán minden termékre 20% kedvezményt adunk! Az ajándékkupon mezőbe a "takoo" szót kell beírni a kedvezmény igénybevételéhez!

Zakuszka

Megérte a nyári munka, a hangya-tevékenység. Amikot a minap kérdően néztünk egymásra: Ugye te vettél vacsorát? és néztünk bele a szinte üres hűtőbe, jött az ötlet: Zakuszka!!! Egy turbo kenyérsütés, rá a zakuszka, és kész a teljesen home-made vacsora. Nyam. A recept pedig papazontól nemsokára.

2008. december 3., szerda

Kötött cipő (mánia)

Mindenkinek megvan a mániája, amit a bolhapiacokon, turkálókban keres, az enyém a kötött-horgolt bigyók (más közeli hozzátartozómé pedig az antik kisautók). Főnyereménynek gondolom, ha egy olyan játék, kiscipő kerül a kezembe, amit valaki, valamikor, valakinek csinált, és ami már majdnem az enyészeté lett, és most új életre kel. Így volt ez most is, ez a (100Ft-os) bőrtalpú cipő, ami úgy illeszkedik nagykisfiú lábára, mintha az ő nagymamája kötötte volna, bearanyozza napjaimat. (És még szereti is hordani:) Hétköznapi mániák, hétköznapi örömök.

2008. december 1., hétfő

Fakard

Nagykisfiú mostanában kezd megőrülni az ollókért, késekért és kardokért. Ha valaki elmondaná nekem, hogy ez hogy van a fiúknál, megköszönném, mert egyenlőre a genetikát okolom mindezért. Legalábbis nőnemű családtagjaimnál ilyen éles-szerszám-kór még nem ütötte fel a fejét. Így került újra elő a nyáron vásárolt fakard, amit gyerekektől vettünk egy kézműves vásáron, akik maguk gyártják és árulják lelkesen. Nagyon megtetszett az ötlet, gondoltam ajándéknak sem rossz, már akinek van hol fűrészelni.

A kivitelezés iszonyú egyszerűnek tűnik, egy lécet kell háromfelé fűrészelni, a két kicsi lesz a fogónál, a nagyot pedig kicsit meg kell reszelni. A marokra még vékony bőrdarabot tekerhetünk, alatta faragasztóval. Azt gondolom, hogy egy 4 éves fiúgyermek semminek sem örül jobban, mint egy ilyen fakardnak. (És a fegyver-ellenességed Mamazon? Ja tényleg, azt a négy éves valahova eldugta. Megyek megkeresem. )

2008. november 29., szombat

Levél a Télapónak

Idén nem lufival küldtük el a Télapónak a levelet, hanem kisnagylány kérésére az ablakba fogjuk kiragasztani. (Képzeld mami, az osztályban pár gyerekhez nem a Télapó jön, hanem a szüleik rakják az ablakba az ajándékot. Hm.) A levélben egyébként két matchboxról esik szó, és két meglepiről. Hajrá Télapó!

2008. november 27., csütörtök

Milyen anya az ilyen?

Nagykisfiút nem lehet siettetni. Négy éves múlt már, de eddig szó nem lehetett rajzolásról. Színezgetett kisnagylány mellett, próbálgatta a színeket. Aztán szép lassan leesett, hogy végülis mivel, és hogyan rajzoljon ő? Van asztala? Ceruzája, krétája? Hát, khm, nincs . . . de . . . bizisten, lett gyorsan. Kiválasztott a boltban egy saját zsice készletet (mi így hívjuk a fa nélküli ceruzát), megkapta a játékasztalt papája mellett, és meg is kezdte a rajzolást. Talán álmában tanult embert rajzolni, mert már elsőre egész jól ment neki. Azóta pedig napról napra fejlődik. Szegény elhanyagolt második . . .

2008. november 25., kedd

Amit mostanában olvasunk

Van a mi kis családunkban egy olyan szokás, hogy a téli ünnepek idején a szűk kis családban csak könyveket szoktunk egymásnak adni. Így a vásárlás már régóta elég egyszerű, elég egy jó kis könyvesboltba (pl. a Pagonyba) besétálni, és mindent egy helyen letudni. Így jutott eszembe, hogy megosztom, mostanában miket olvasunk, hátha másoknak is ötletet adunk.

Annyira de annyira vicces ez a könyv, hogy nem lehet abbahagyni. És a Lánchídon együtt kiabáljuk "Marha" "Nem oroszlán" (ezt azt hiszem, csak az érti, aki már rajongó :)

Kisnagylány örök kedvence az Álomcirkusz, egy igazi "love story". Szegedi Katalin olyan varázslatos mesevilágot képes varázsolni, ami számomra minden Disneyt felülmúl. Azért lehet találgatni, hogy kisnagylány elsőként melyik polchoz szalad a könyvtárban?

A kis Nicolas olvasása közben legalább úgy érezzük, hogy nem lógunk ki a hülyeségeinkkel, és mindennapi zörrenésekkel az átlagból. Ja és ez is olyan vicces, hogy hangosan tudunk rajta családostuk kacagni. Elsősöknek kötelező (fel)olvasmány!

Nagykisfiú kedvence most, nagy örömünkre, hogy levált a autós és vonatos mesekönyvekről amit már fejből tudtunk mindannyian. Zsákos bácsi különösen izgalmas és érdekes, csak úgy, mint a saját gyerekkoromban.

És ti miket olvastok?

2008. november 23., vasárnap

Nászút novemberben

Mi minden novemberben elmegyünk (kizárólag kettesben) egy újabb nászútra. Ezúttal Nógrád megye felé vezetett az utunk, ahol megnéztünk eszméletlen mennyiségű kis falvat, várost, áztattuk magunkat nagyon sokat különféle vízekben, olvastunk (!) és addig aludtunk, amíg a takarítónéni be nem kopogott az ajtón. A november pedig így nagyon szép, nem kell ehhez messze menni :) Amit pedig külön ajánlok: Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeum, ahol nincs tankönyvszaga a történelemnek és ahol életemben először láttam "élőben", hogy hogyan éltek az ősemberek.

2008. november 20., csütörtök

Modest

MODEST - ez valami új: mindennapi design vásár az Új Művészben, Szentendrén beszélgetés, teázás, élő zene, vásár 2008. november 21. péntek 17-22. További információ: Panyi Zsuzsi honlapján.

Gyerekbőrönd

Kisnagylány és nagykisfiú hosszúhétvégéznek, nagyszülői tejben-vajban fürödnek. Logisztikai okokból már tegnap bepakoltam nekik, ami éjfélkor, két gyerek, plusz iskola, plusz óvoda, plusz torna, plusz plusz plusz . . . nehezen indult, és mégis nagyon hamar megvolt. Az ok: GYEREKBŐRÖND. Mióta mindkettőnek külön bőröndje van, egy öröm pakolni nekik. Látom, hogy kinek mit raktam már be, nem pakolom túl magam, és még a játékok is beleférnek. Nehezítő, de édes körülmény, amikor maguknak pakolnak. Viszont a legjobb, amikor mindenki húzza-vonja a sajátját. (És még bőrönd árus sem vagyok:)

2008. november 18., kedd

Levél nyomda

Ez valami nagyon egyszerű, és gyors sikert lehet vele elérni sokféle korú gyermeknél. Levél papírra lehelyez, alaposan ráfest, hogy az ecset túlmenjen a levél szélén. Ezt iskolásoknak már kicsit nehéz megérteni, de az ovisok talán még nem ilyen szabálytisztelőek. Utána levél megfordít, nyomtat. És kész. Ebből aztán pompás őszi üdvözlőlap születhet, vagy ki lehet vágni a leveleket, vagy csak nézni, hogy milyen erezete van, amit a levélen nem is veszünk észre. A feladattal eltöltött idő: 20 perc. Rákészülés: 20 perc. Pakolás utána: 20 perc. És megvan az egy óra kreatívkodás :)
(Köszönet a tanítónéniknek, hogy mindezt kipróbálhattam egy egész első osztályon.)

2008. november 17., hétfő

Rongybaba - matrjoska

Megint alkottam valami újat, valami nekem tetszőt és izgatottan vártam a hatását. A WAMP arra jó, hogy látni, hogy mit szólnak hozzá az emberek. Szegény Matrjoska babák reggel 10.-től délután 3.-ig meg sem mozdultak, csak várták a vevőket. Már éppen azt gondoltam, akkor majd nekiadom az ovinak, elvégre nem lehet minden termék sikeres. És akkor valakinek szemet szúrt, vett is belőle kettőt. Aztán még valaki, ő is kettőt, aztán szép lassan kiürült a kosaruk. Most már zacskókban, szekrények mélyén várják türelmesen, hogy egy gyerekszoba lakói lehessenek. A babák tehát hamarosan a boltban :)

2008. november 14., péntek

Wamp

Ha november, és WAMP, akkor vásározás! Vasárnap a Gödörben a MAMAZON standja, tele sok újdonsággal és meglepetéssel. Úgyhogy én most ezen a hétvégén blog szempontból csendben maradok, a kreativitásomat a vásárra fordítom. Kellemes hétvégét, gyertek a WAMP-ra!

2008. november 13., csütörtök

Takaró ajándékba


Gyurikák figyelem! Újabb ajándék takaró kerül meghirdetésre, mivel legutóbbi takarónk már elkelt. A játékszabály a következő: ezt a bejegyzést kell kommentálni, pár szóban leírni, hogy ki az a bizonyos Gyurika, aki ennek a takarónak a gazdája lesz. (Ne legyen túl nagy Gyurika, mert ez egy babatakaró :) És akkor már vihető is a takaró! Fizetni pedig most sem kell érte. (Több bejegyzés esetén sorsolás lesz vasárnap este.)

2008. november 12., szerda

Snoozebaby

Megérkeztek az új és még újabb Snoozebaby termékek. Őrületes az izgalom, remélem ezeket is szeretni fogják a magyar kismamák és kisbabák. Pár nap és a boltban is megjelennek, addig pedig íme egy vicces holland stílusú Snoozebaby reklám - a traktoron . . . középen két kisgyerek, amint "nunózik" legalábbis a mi családunk szavajárása szerint . . . na nekik lett kitalálva a Snoozebaby.

2008. november 10., hétfő

Királyrét-Kismaros erdei kisvasút - egy vonatos nap

Minden évben erre visz a dolgunk legalább egyszer. És ha már Börzsöny, akkor kisvasút (már amennyiben a társaságban van 10 éven aluli gyermek:) Egy igazi VONATOS nap pedig így néz ki nálunk: Indulás Nyugati pályaudvar, jegyváltás automatából, izgalom a tetőfokán. Leszállás Kismaroson, és egy röpke másfél órás várakozás a fajátszótéren az erdei vasút indulásáig. De nem csüggedünk, és mivel a gyomrok is korognak, a helyi kisboltban bevásárolunk szendvicsnek valót.

Döcögés (szó szerint), miközben leskelődés más emberek kertjeiben. A kisvonatban fával fűtött kályha, kellemes hangulat. Királyrét pedig király. Csúcsszuper fajátszótér, horgásztó és olyan büfé, ahol roppanós virsli és nosztalgia hamburger a menü.

Egy kör az őrületesen vicces hajtány pályán, majd pedig vonattal Kismaros, onnan vonattal Nyugati. Ha jól számolom, 160 percet töltöttünk vonaton, és kb. ennyit a friss levegőn. Mindenesetre este mindenki elégedett és megfelelően fáradt volt :)

2008. november 8., szombat

Birsalma sajt - bio gumicukor

A hétége nagy feladata a birsalma sajt készítés. Ez kisnagylány kedvenc csemegéje, amit mindennap magával visz az uzsonnás dobozban, így hát el kell rakni belőle télire sokat. És mivel a messzi dédipapa kertjében sok terem, adja magát ez a "bio gumicukor". A recept pedig:
1) Birsalmát feldaraboljuk, kimagozzuk, de nem hámozzuk meg
2) Megfőzzük (kb. 1 óra)
3) Lecsöpögtetjük
4) Összeturmixoljuk
5) Súlyának 80%-a cukorral elkezdjük főzni, és állandó keverés mellett sűrítjük. Akkor van kész, amikor keverés közben előtűnik a lábos alja, illetve amikor kicsöppentés után megdermed.
6) Kiöntjök egy peremes tálba, és 1-2 napig szikkasztjuk.
7) 1-2 hétig forgatjuk
8) Vállonveregetjük magunkat.
9) További ötletek birsalmához itt.