2008. augusztus 31., vasárnap

Homokvár

A nyár egyik nagy slágere a homokvár-építő verseny. Bár sosem nyertünk még, nem adjuk fel, és nem veszítjük el stílusunkat, melyet mindig kisnagylány diktál. Ezidén az apró részletek, mint kamilla virágok, egyenletesre tördelt apró botok kerülték el a tisztelt zsűri figyelmét. Nem baj, jövőre újra próbálkozunk, addig a játszótereken gyakorolunk . . .

2008. augusztus 28., csütörtök

Ajándék takaró

Újabb ajándék takaró a TAKOO felajánlásából! Jelenleg egy Pistike lesz a szerencsés. A játékszabály a következő: ezt a bejegyzést kell kommentálni, pár szóban leírni, hogy ki az a bizonyos Pistike, aki ennek a takarónak a gazdája lesz. (Ne legyen túl nagy Pistike, mert ez egy babatakaró :) És akkor már vihető is a takaró! Fizetni pedig most sem kell érte.
Legutóbbi Ninás takarónk is elkelt már, megvártuk, míg egy igazi Nina jelentkezik érte.

2008. augusztus 26., kedd

Nyári csendélet I.

A búcsú a nyártól nem megy könnyen. Segít, hogy szinte minden naptej úgy fogyott el a nyár vége felé, hogy most tele vagyunk tele flakonokkal. Ergo: már várjuk a következő nyarat. Addig is minden pillanatot kihasználunk.

2008. augusztus 24., vasárnap

Születésnap

Születésnapot ünnepeltünk máma. Kispille 4 éves lett. Kérésére - amit a fenti kép ihletett a kisoroszi indián múzeimban - kistüzet kért kisbográccsal, kis levessel, saját gyufával. Na meg egy-két munkagépet . . .
A kérést teljesítettük, tüzet raktunk, ha már megraktuk, megetettük a rokonságot, és puszilgattuk-ölelgettük azokban a lopott percekben, amikor elkaptuk ezt a csodálatos kisnagyfiút.

2008. augusztus 21., csütörtök

Túrófánk

Nyári bableves volt az első fogás. Császármorzsa lett volna a második. De egy nyári délelőtt oly hamar elrepül, barátkozás, sétálás, Dunázás, és hirtelen12 órát kongattak. És akkor beugrott: túrófánk. Ez az az édesség, ami tényleg megvan fél óra alatt. A recept paminagyitól származik:
  • 1/4 kg túró
  • 1/4 kg liszt
  • 1 pohár tejföl
  • 3 tojás
  • 1 csomag sütőpor

Elkészítése pofonegyszerű: a hozzávalókat elkeverjük, kanállal azonnal forró olajban kisütjük. Frissen, porcukorral és lekvárral garantált siker!

2008. augusztus 19., kedd

Iskolás sál

Sálat kötöttem az elmúlt napokban: iskolás sálat. Hogy miért iskolás? Mert kisnagylány hamarosan iskolás lesz, és most már nagyon készülünk. A sál még azért is iskolás, mert mindegyik végén három kis sál van, és mindenféle fonást lehet rajta majd gyakorolni.

2008. augusztus 13., szerda

Aratás

Aratás volt ma minálunk. A hónapokkal ezelőtt ültetett zöldségek aratása. Az eredmény meglehetősen vegyes volt:
paradicsom - sok és finom
paprika - kevés és finom
hagyma - ki se nőtt
karalábé - nagy levelek, de karalábé helyett kis gyökerek
répa - lilliputi
zöldbor - kinőtt, majd eltűnt
tök - sok levél, kevés tök
eper - folyamatosn virágzik, kevés eper
Egyszóval tanulnunk kell még ezt a mesterséget. A gyerekek mindenesetre vígan ropogtatták a mini répákat :)

2008. augusztus 8., péntek

Textil zsírkrétatartó

Gondoltam, kipróbáljuk, ha már ilyen sokat adunk el belőle. Legutóbbi nyaralásunkra csak és kizárólag egy guriga MAMAZON zsírkrétatartót vittünk magunkkal, már ami a kreativitást illeti. És jelentem, a dolog működik. Amennyit rajzolni kell, annyira pont elég, rendben lehet tartani, és ami a legfontosabb, a táska alján csendben meglapul, és a kocsmába is magunkal vihetjük, amivel meghosszabbítjuk a langyos esti borozgatás időtartamát. Hiszen papír minden kocsmában akad.(Ha más nem, a pohár alátét:) Ja, és egy Indiát járt baráti család szerint az indiai vonatokon az indiai gyerekek egymás kezéből szedték ki a híres magyar zsírkrétatartót :)))

2008. augusztus 6., szerda

Játssz a tűzzel

Nagy kérdés ez a tűzzel. Vannak, akik szerirnt azt kell megtanítania gyereknek, hogy félj a tűztől, mert veszélyes. Mások szerint azt kell megtanítani, hogy tanulj meg a tűzzel bánni. Én ezidáig a másodiknak voltam a híve, ELMÉLETBEN. Mihelyst azonban igazi tűz került kisnagylány kezébe, hirtelen az óvatosak pártján éreztem magam. De már nem volt visszaút, belejött, megtanulta, óvatos de fél tőle és még egy gyönyörű sátrat is viaszozott. Bátraknak ajánlom tehát a viasz-szobor gyártást fogpiszkálóból, szigorúan szülői felügyelet mellett.

2008. augusztus 4., hétfő

Nyaralás gyerekekkel - a Balatonnál

Amikor váratlanul az öledbe pottyan 2 napra egy parasztház, gyönyörűen berendezve és kellemesen hűvösen :: amikor mindez percekre van a Balatontól :: amikor sok-sok régi baráttal találkozol :: amikor a gyerekek is angyali nyugalommal tevékenykednek :: amikor mindehhez nyár van :: na akkor nem szabad panaszkodni.

2008. augusztus 3., vasárnap

Nyaralás gyerekekkel - a Balatonnál

A Balaton felvidék nagyon izgalmas dolgokat rejteget magában. Ott van például a Tapolcai piac. Kifejezetten anyukáknak lett kitalálva, hiszen használt ruhák, konyhai eszközök és játékok kaphatók ott, amiket osztrák anya-társaink már meguntak, magyar honfitársaink megvettek és továbbadnak. Így mindenki jól jár. Most én jártam jól egy pöttyös bögrével, egy epres tányérral (így már most várom az eperszezont) és egy szőtt tasakkal, amit kisnagylány szerint cérnák tárolására fogok használni. Viszont figyelem, a piacon naggyon meleg van, naggyon korán elkezdenek pakolni az árusok és az apukák részéről naggy türelemre van szükség, hogy anyukák mindent át tudjanak nézni.