2008. május 29., csütörtök

Házi könyvtár

Jó élményem volt a minap a helyi gyerekkönytárban. Az eddigi 8 könyv helyett - amit mindig nehéz volt kiválasztani - szóltak a könytárosnénik, hogy hát miért nem vesz ki mind a két gyerek 8-at, hiszen a kicsit is be lehet már iratni, sőt adnak ajándékot neki, mint első könytárosnak, sőt akkor már a nővérkéje is kapjon, hogy ne szomorkodjon. Szóval sok-sok ajándékkal, és 16 könyvel léptünk ki a forró kánikulában az utcára. És ez jó volt . . . Azóta pedig ismét olvasunk, illetve ismét sokat olvasunk. Viszont annyira paramama lettem, hogy 16 könyv a nyár folyamán teljesen elvész a lakásban, a nyaraláskor és egyébként is, hogy nyitottam egy házi könyvtár-kosarat, és szigorúan vissza kell rakni oda a könyveket. Beszámolok, hogy hány napig bírjuk. Addig is kellemes és sok olvasással teli hétvégét minden kedves olvasónak!

2008. május 27., kedd

Epres lepény - szezon


Hagyomány a nagycsaládban: úgy hívjuk, hogy tízhúszharminc. És ezáltal nem lehet elfelejteni a receptjét sem. Lefényképezni az eredményt nem tudtam, mert a hétvégén 3 tepsi (!) fogyott belőle el percek alatt.
  • 10 dkg cukor
  • 20 dkg vaj
  • 30 dkg liszt
  • 1 tojás sárgája
Ezt összekeverjük, és kikent tepsibe rakjuk. 20 percig sütjük, hogy aranybarna legyen. Ezután kivesszük a tepsiből, és rárakjuk a második emeletet, amivel még 20 percet sütjük.
  • Eper
  • Cukor
  • 2 tojás fehérje felverve

2008. május 26., hétfő

Párnahuzat ruha - kánikulára

És végre elkészültek a párnahuzat ruhák!!! Tengerentúli országokban nagy divat az úgynevezett "pillowcase dress", amit a ráérő anyukák-nagymamák varrnak azokból a használaton kívüli nagypárna huzatokból, amiket manapság már senki sem használ, de mégis a legtöbb ágynemű garnitúrának még részét képezik. Bár én nem vagyok ráérő, ellenben szeretem az ilyen kihívásokat, tavaly varrtam is egy pöttyöst, óriási sikere volt (milyen szűkszavú voltam még akkor). Az a fantasztikus benne, hogy ezek olyan könnyű és lenge anyagok, hogy a legnagyobb kánikulában sem meleg. Egész télen jártam a használt ruha boltokat, hogy használaton kívüli, és szép nagypárna huzatokat vegyek. Találtam is jó párat, íme a kínálat egy része. Ezeket a darabokat egyenlőre nem rakom ki a boltba, mert csak 1-1 darab van belőlük, de emailen megrendelhetők (mérete 4-6 év, ára 1900 Ft).

Iskola és kreativitás (Ken Robinson)

Nagyon tanulságos és szóratkoztató videó a gyermekkori kreativitásról, angolul. Akinek van 20 perce, nézze meg, nem fog csalódni. (Külön ajánlom U.Fanninak)

2008. május 23., péntek

Kötött barbie ruhák

A Barbiek akkor is gyűlnek egy háztartásban, ha nem veszünk egyet sem. Hogy hogyan, azt nem nagyon tudom nyomon követni, rémlik egy ovis szülinap, amire három darab is érkezett, rémlik egy bolhapiac, rémlik egy nagymama és azt hiszem, ennyi barbie-nál tartunk most. Játszani velük ugye nem lehet, maximum öltöztetni-vetkőztetni őket. Tulajdonképpen azt lehet megtanulni velük, hogy kell furcsa hosszú végtagokat furcsa szűk ruhákba erőltetni. Ma azonban egy nagy meglepetés érkezett, az egyik nagymama egyik szomszédja egyszercsak adott egy rakás KÉZZEL KÖTÖTT nyolcvanas évek divatának megfelelő barbie ruhát. Hát ez talált. Most már én is szívesen játszom velük, közben gyönyörködöm abban, hogy egy számomra ismeretlen valaki, aki szintén nagyon szeret kötni, milyen örömmel köthette ezt unokáinak, akik már felnőttek, és most továbbadják egy számukra ismeretlen kislánynak. Akárki akármit mond, ezt csak a kézzel gyártott dolgok sorsa lehet, és az is, hogy a történet egyik szereplője (jelen esetben én magam) most hétvégére bepakolja a kötőtűt és sok-sok fonalat. Kellemes hétvégét mindenkinek! Találkozunk hétfőn.

2008. május 22., csütörtök

Címkés babadolgok

Ezek a szépségek kelnek most repülőre, hogy napokon belül magyar babák szorongassák őket. A Snoozebaby nevű holland céggel most meglehetősen szorosra fűztük a kapcsolatunkat, minek eredménye például, hogy mi forgalmazzuk ezeket a címkés babákat, rongyokat. Ami a legjobb az egészben, hogy reális, megfizethető áron, és hogy ez is egy olyan családi vállakozás, mint a TAKOO vagy a MAMAZON. Bővebben holnaptól a boltban: www.mamazon.hu

2008. május 21., szerda

Apró dolgok - amiknek mostanában örülök

1) Hogy megkezdődött a házunk udvarában a nagytakarítás. És hogy ebben derekasan kivettük a részünket. Vödrök, szivacsok, gumicsizsma és slag . . . és sok gyerek . . . ragyognak a kerti bútorok.

2) Hogy kaptam egy csokor virágot, csak úgy. . .

3) Hogy óriási találatom volt egy helyi turkálóban. Csupa antik ágynemű, takarók, párnahuzatok, gyerek abroszok és ki tudja mire való gyönyörű anyagból készült hímzett dolgok. Egy nálam 20 évvel idősebb nővel sikítoztunk a örömtől, miközben pakoltuk a kosarunkba ezeket a gyönyöröket, a nálam 20 évvel fiatalabb lányok pedig szép óvatosan kihúztak az üzletből . . .

4) Hogy megtaláltam az ideális fémdobozokat, amikben a mamazon.hu összes apró kis dolgát tárolni fogom, a címkéket, a számlatömböket, az árcédulákat, a kulcsokat és egyéb fontos dolgokat.

5) És végül, hogy beindult a MAMAZON bolt, egyre több vevő téved arra vagy direkt vagy véletlenül, és még senki nem távozott üres kézzel :)))

2008. május 20., kedd

Borsós hétvége

Műanyag gépparkunk - amint az a képen is látható - immár három tagúvá bővült ... de befogadjuk a műanyagot is, mert szórakoztató perceket okoz: az a látvány, amikor két testvér egymást órákig tologat egy kis motoron, felér minden favonattal :) Gönyörű kis veteményesünk szépen fejlődik, félholt csigáink is visszatértek. A hétvége két jelentős pillanata mégis az volt, amikor meghámoztuk az első kiló borsót, illetve amikor a gyerekek hagytak minket aludni, helyette napfényes hálójukban rajzoltak egymásnak feladatos játékokat. Egyszerű hétvége az ilyen, szerencsére nagy családi egyetértésben mi mindig ilyenre vágyunk :)

2008. május 14., szerda

Mamazon mintabolt


Eljött a várva várt pillanat!!! Nyitottunk egy kis üzletet, amit "Mintaboltnak" becézünk, noha jelenleg egy 16 nm-es nagy kirakat. A környék imádja, a házban a nénik tátják a szájukat, a gyerekek (a sajátjaink) őrjöngve rohangálnak ki-be, papírdobozok hevernek szerte-szét, neon cső zúg a magasban, igazi bolti hangulat. Boltot berendezni nagy öröm, ezt most már bátran mondhatom. A bolt megtekinthető a XIII. kerületben, a Pannónia u. 93. címen és külön kérésre ki is nyitjuk :)

2008. május 13., kedd

Haladó jóga

Azt gondoltam, ma este sok mindennel haladok majd itthon, mert a MAMAZON ügyeiben nagy előrelépés várható. Előtte viszont véletlenül haladó jógára mentem, melynek hatására a képen látható dolog előtt ülök mozdulatlanul immár két órája. Jó dolog ez a jóga, és büszke vagyok, hogy fejenálltam, kézenálltam, és sokat voltam fejjel lefelé, de most már egészen biztosan állíthatom, hogy jógázni csak szépen lassan fokozatosan :)

2008. május 12., hétfő

Háziállatok a lakásban

Szóval küzdünk egy ideje ezzel a háziállat témával. Nem tudom, hogy az "Úgy szeretnék egy bozontos kiskutyát" című szám hatása-e, ami mostanában gyakori vendég a kocsiban, avagy egy egyszerű életkori sajátosság. Mindenesetre úgy gondoltuk, mi okos felnőttek, hogy a határozott "nem", megindokolva egy "A városban a háziállat csak szenved, és mit csinálunk vele, amikor nyaralunk...stb" elég lesz. Ám most már gyanús a dolog, mert a múlt hétvégénket egy éti csiga, becses nevén CSIGUSZ társaságában töltöttük, míg szegény majdnem megfőtt a befőttes üvegben, és ez a hétvége sem hiányolta az állatokat. Először a dédipapa postaládájába fészkelt egy madár 5 tojásával egyetemben. Ezt még megúsztuk, hiszen "Nem vihetjük haza a tojásokat, és a mamájukat, mert a lakásban nem lenne jó nekik." Utána viszont egy fél napon keresztül ebihalakat halásztunk ki hármas számú nagypapa (igen, nekünk olyan is van) halastavából, és ennek eredményeként most az erkélyünkön lakik 6 db ebihal egy befőttesüvegben, amikből békáink lesznek. Majd beszámolok. Közben az aranyhal témán is túljutottunk, szeptembertől aranyhalaink is lesznek. És a csúcspont este következett be, amikor kiderült, hogy egy úszósapkába rejtve egy kis zöld kukac is hazaérkezett velünk, aki máris beköltözött egy kis befőttesüvegbe némi retek és uborka társaságában. Szóval finoman és taktikusan mégiscsak lettek háziállataink, remélem bírják egy ideig nálunk.

2008. május 8., csütörtök

Takoo szórólapok

Végre! Kész lettek az új TAKOO szórólapok! Sok munkánk van benne, fotózás, montázs készítés, de főként annak kitalálása, hogy pontosan milyen legyen? Kihez szóljon? Mekkora legyen? Ki nyomja? Nehéz ezt úgy csinálni, amikor egy család egyben a termék tervező, a gyártó, a fotós, a marketinges, a pr-os és a kifutófió. Még jó, hogy a grafikai munkát nem mi csináljuk, azért is lett ilyen szuper. Kedves Blog olvasóink, aki kér, küldünk, sőt, aki nagyon szeretné, küldünk többet, és kirakhatja az oviba, bölcsibe és egyéb gyerek helyeken. Köszönjük előre is!

2008. május 7., szerda

Vízparti kreatív

Vízparton tényleg nem lehet unatkozni. Mert ott a víz, és ott a part. De ha mégis megenne valakit az unalom, ajánlok egy jó játékot.l Először is kell mostni egy kis agyagot, vagy valmi ragacsos homokot. Másodszor kockát kell formálni belőle. Harmadszor pedig kis csigákat kell gyűjteni, lehetőleg a család apraja-nagyjának, és - ez nem könnyű - belenyomkodni a kockába. És kész a dobokocka! (Rajtam kívül mindenki tudja, hogy a dobókockán az ellentétes oldalakon szereplő számok összege mindig 7, csak én vagyok néha teljesen elmaradva a világ ezen fontos szabályaiból? Mert nagyon lazán csináltam egy sajátos beosztású kockát, szép sorban ahogy jött...még jó, hogy ott volt körülöttem papazon.)

2008. május 5., hétfő

Kürtőskalács tűzön

Amint igértem, íme a kürtőskalács készítésének fortélya. Először is a recept egy sima kelt tészta, némi cukorral vegyítve. Azaz:
  • 1 kg liszt,
  • 2 db tojás,
  • 10 dkg cukor,
  • 2 dkg élesztő tejben megfuttatva,
  • csapott kávéskanál só,
  • 5 dl tej,
  • 10 dkg evőkanál olvasztott vaj.

Ezt szépen összedolgozzuk, lesz belőle tészta:


  • Közben tüzet rakunk, és megvárjuk, míg parázs lesz belőle. Parázs kell majd jócskán.
  • Kell keresni egy vaskos és hosszú és egyenes és nem göcsörtös fát, ez lesz a kürtős kalács sütő fa sok-sok évig. Ezért tehát nem szabad ezt a dolgot elkapkodni. Ha megvan, nyert ügyünk van.
  • Beolajozzuk szabad kézzel, és rátekerjük a kelt tésztából gyúrt kis kígyót.
  • Rálapogatjuk, és beleforgatjuk kristálycukorba
  • Parázs fölé rakjuk, és kb 15 percig lassan forgatjuk
  • VIGYÁZAT, SOK KELL BELŐLE :)

2008. május 4., vasárnap

A 4 napos

Már számoltuk vissza a napokat a "4 naposig". A négy napos szünet, amikor négyen vagyunk legeslegkedvesebb birtokunkon. És most tényleg minden belefért. Sok sok virág, és visszaszámlálás az anyák napjáig, biciklis felfedezőutak, kertészkedés, kürtőskalács sütés (receptet lásd később) barátokkal és Dunázás. Minden, ami fontos.