2011. január 30., vasárnap

Parksarok

(Parksarok bejárat a Pozsonyi útról)

Na végre nem kell Berlinből úgy hazajönni (mert persze őrült gyakran járunk oda), hogy ott minden sarkon van egy beltéri családias játszóház, nálunk meg az étteremből is kinézik a gyereket. De ez a blogbejegyzés most nem a pincérek toleranciaszintjéről fog szólni, hanem egy jó hangulatú új helyről, ami Budapesten a Szent István Park sarkán nyílt. Nem tagadom, van néminemű családi összefonódás a Parksarok és a Mamazon között, de azt hiszem, ha nem lenne, akkor is azt írnám, hogy ha újra 2 éves lenne a gyerekem, biztos oda járnék, nem oda, ahova akkor jártam, amikor 2 éves volt. Ha még ez követhető, akkor ott folytatom, hogy a Parksarok nemcsak azért jó, mert ha akarsz, részt vehetsz mindenféle gyerekeknek való szokásos és nem szokásos foglalkozásokon, hanem azért is, mert ha csak leülnél egy kávéra, és bambán néznél a fejedből kifelé, a gyerek akkor is nagyon jól fog szórakozni a játszószobában. Vagy éppen a világ egyik leghosszabb golyópályájának a rabságába kerül, és akkor átválthatsz apró kortyokra, mert az sokáig fog tartani. Ismerkedni is lehet, kismamákkal és kispapákkal, vagy akár dolgozni is, ha viszel laptopot (mert Wifi is van). Ja és az apropó: holnaptól egy hétig minden foglalkozást INGYEN ki lehet próbálni. További infó a Parksarok holnlapján.

(a golyópálya)

2011. január 27., csütörtök

Új munkatárs

Hetek óta a horgolt ufókat tervezem. Horgolt ufók kandikálnak ki a táskámból, hevernek az autósülésen, és az íróasztalomon. Nagykislány ezt már nem nézhette tovább. Szépen leült, és lerajzolta a TÖKÉLETES horgolt ufó vázlatát, pont amilyet elképzeltem. Lazán, görcs nélkül. Ki is neveztem kreatív munkatársnak, úgyhogy remélem 1. ez még nem gyerekmunka 2. minden ilyetípusú elakadásomon átsegít. Welcome to the Firm!


2011. január 20., csütörtök

München gyerekkel most már tényleg

Hát először is Berlinhez képest sokkal kisebb, mégis nagyon hasonlít rá. I mean - gyerekkel. (Egy építész biztosan mást mondana.) Merthogy rengeteg a park, rengeteg a metro, rengeteg a villamos, rengeteg a kávézó. Mi más kell egy gyereknek? Hát az itt következők:

Van Halloween és senki sem csodálkozik, ha nagykislány egész nap egy boszorkány jelmezben vonul az utcán.

Van sültkrumpli mindenféle szósszal úton-útfélen, amíg papa-mama sörözik (úton-útfélen).

Van park a város közepén, ahol órákig lehet etetni a szabadon mászkáló kacsákat.

Van patyolattiszta metró (ezek itt mi lennénk).

Van BMW múzeum, ahol be lehet ülni a legújabb, legvagányabb BMW-be (bár ez nálunk balul sült el, mert a legfiatalabb férfi a családban azt hitte végig, hogy ezt meg is vesszük :)

És ilyen a BMW múzeum WC-je (bocs, szeretem a szép WC-ket fényképezni):


És végül van LEGOLAND a közelben, ami megér még egy postot. Folyt köv.

2011. január 18., kedd

München gyerekkel

(a kedvenc kávézónk, benne homokozó)

Nemrég (na jó, novemberben) Münchenben jártunk. Hogy miért, arra csak egy nagyon furcsa választ tudok adni, amit még idáig senki nem értett meg, de hátha a népes (ám mostanában csendes, pedig számos) olvasóközönség legalább 1 tagja megérti.

(a híres Pagoda, mellette a Biergarten)

Szeretek olyan - tőlünk nyugatabbra - fekvő városban hétköznapokat tölteni (ergo nem nyaralni), amikor beleszagolok az ottani mindennapokba, amikor látom az iskolás gyerekeket hazabattyogni, a boltokat kora reggel kinyitni, vasárnap a parkokban órákat tölteni a helyiekkel, és úton-útfélen meginni egy kávét. Mindezt a legjobban ősszel szeretem. Mert akkor még turisták sincsenek. Először Firenzében kapott el ez az érzés, egy kora őszi osztálykirándulás alkalmával, és azóta sem láttam Firenzét olyannak. Olyan élőnek. Olyan hétköznapinak. És azóta ezt az érzést kergetem minden ősszel. Ezt az én mániámat szegény családom kénytelen elviselni, mert ilyenkor mehetnénk a hegyekbe friss levegőt szívni, tó mellé bámészkodni, vagy felderíthetnénk kishazánk apró falvait, de mi az az egyik nagyvárosból egy másik nagyvárosba költözünk át pár napra. Ez persze nem minden évben sikerül, de most igen. És jól sikerült. Ja és, hogy München gyerekkel? Szuper, de erről majd a következő postban.

(és még egy Biergarten, a tó partján, fincsi sültkurmplival)

2011. január 17., hétfő

Hivatalosan is dizájnosak lettünk!

Mert ez jelent meg rólunk a Budapest Design Guide-ban.

Mamazóna bababolt

1136 Budapest, Tátra u. 26. tel.: (+36-20) 927-1987

Az otthonillatú bababolt Újlipótváros szívében, a Szent István park közelében, a horgolt játékok Mekkája, a minőség lelőhelye. Saját forgalmazású dizájnos skandináv baba-mama termékek: játékok, puhatalpú kiscipők, alvórongyok és kiegészítők: Anne Claire Petit, Snoozebaby, Thilde. Saját gyártású Mamazon horgolt figurák, aminek se gyerek, se felnőtt nem tud ellenállni. Puky pedál nélküli futóbiciklik. És nem utolsó sorban a TAKOO névre szóló takarók lelőhelye. Mindez egy apró, de kedves helyen, bababarát környezetben.

2011. január 12., szerda

Gyerek kerámia - NOHA stúdió

Egyik kedvenc helyemről fogok most írni a NOHA stúdióról. Annak is az agyagozás szakkörétől írok, amin azt hiszem még nem volt olyan gyerek se felnőtt, aki ne állt volna neki agyagozni, és ne lepődött volna meg végtelenül, hogy mire képes a két kezével. Kisnagyfiú sem arról híres, hogy bátran alkot, inkább rúgja a labdát, ha lehet választani. Ez a kis állatka-nasi-tartó azonban szerintem még neki is nagyon nagy meglepetés volt. Hogy ezt ő, a maga 6 évével gyúrta, foccsolta és egyéb dolgokat is mondott, amiket én (már) nem értek (pedig ez nem az Internet). Szóval szotyitartó lett belőle, mert hirtelen az jutott eszünkbe, úgyhogy mostanság a nappali közepén szotyizunk boldogan gyertyafényben, jó ötlet ugye (drágám)???

2011. január 4., kedd

Nekik már van 2010

Hosszú és munkás 2010 áll a hátunk mögött. Az óriási decemberi hajtás után pár hétig (nemcsak szimbolikusan) bambultunk magunk elé. Bár nem szokásom, de most köszönöm a gyerekeinknek a türelmet, bár ők még nem olvasnak blogot, de egyszer talán igen, és akkor sem lesz késő. Mert hát ők nézik végig korunk vállalkozóját, aki majd megszakad decemberben, aki levegőt sem kap a karácsonyfa alatt, hogy aztán pihenjen januárban, amikor más már kipihente magát. Lassan magunkhoz térünk mi is, hogy új mintákkal, színekkel és sok-sok meglepetéssel örvendeztessük meg a hűséges TAKOO vásárlókat. Köszönjük nektek is és boldog új évet!