2011. január 30., vasárnap

Parksarok

(Parksarok bejárat a Pozsonyi útról)

Na végre nem kell Berlinből úgy hazajönni (mert persze őrült gyakran járunk oda), hogy ott minden sarkon van egy beltéri családias játszóház, nálunk meg az étteremből is kinézik a gyereket. De ez a blogbejegyzés most nem a pincérek toleranciaszintjéről fog szólni, hanem egy jó hangulatú új helyről, ami Budapesten a Szent István Park sarkán nyílt. Nem tagadom, van néminemű családi összefonódás a Parksarok és a Mamazon között, de azt hiszem, ha nem lenne, akkor is azt írnám, hogy ha újra 2 éves lenne a gyerekem, biztos oda járnék, nem oda, ahova akkor jártam, amikor 2 éves volt. Ha még ez követhető, akkor ott folytatom, hogy a Parksarok nemcsak azért jó, mert ha akarsz, részt vehetsz mindenféle gyerekeknek való szokásos és nem szokásos foglalkozásokon, hanem azért is, mert ha csak leülnél egy kávéra, és bambán néznél a fejedből kifelé, a gyerek akkor is nagyon jól fog szórakozni a játszószobában. Vagy éppen a világ egyik leghosszabb golyópályájának a rabságába kerül, és akkor átválthatsz apró kortyokra, mert az sokáig fog tartani. Ismerkedni is lehet, kismamákkal és kispapákkal, vagy akár dolgozni is, ha viszel laptopot (mert Wifi is van). Ja és az apropó: holnaptól egy hétig minden foglalkozást INGYEN ki lehet próbálni. További infó a Parksarok holnlapján.

(a golyópálya)

Nincsenek megjegyzések: