München gyerekkel

(a kedvenc kávézónk, benne homokozó)

Nemrég (na jó, novemberben) Münchenben jártunk. Hogy miért, arra csak egy nagyon furcsa választ tudok adni, amit még idáig senki nem értett meg, de hátha a népes (ám mostanában csendes, pedig számos) olvasóközönség legalább 1 tagja megérti.

(a híres Pagoda, mellette a Biergarten)

Szeretek olyan - tőlünk nyugatabbra - fekvő városban hétköznapokat tölteni (ergo nem nyaralni), amikor beleszagolok az ottani mindennapokba, amikor látom az iskolás gyerekeket hazabattyogni, a boltokat kora reggel kinyitni, vasárnap a parkokban órákat tölteni a helyiekkel, és úton-útfélen meginni egy kávét. Mindezt a legjobban ősszel szeretem. Mert akkor még turisták sincsenek. Először Firenzében kapott el ez az érzés, egy kora őszi osztálykirándulás alkalmával, és azóta sem láttam Firenzét olyannak. Olyan élőnek. Olyan hétköznapinak. És azóta ezt az érzést kergetem minden ősszel. Ezt az én mániámat szegény családom kénytelen elviselni, mert ilyenkor mehetnénk a hegyekbe friss levegőt szívni, tó mellé bámészkodni, vagy felderíthetnénk kishazánk apró falvait, de mi az az egyik nagyvárosból egy másik nagyvárosba költözünk át pár napra. Ez persze nem minden évben sikerül, de most igen. És jól sikerült. Ja és, hogy München gyerekkel? Szuper, de erről majd a következő postban.

(és még egy Biergarten, a tó partján, fincsi sültkurmplival)