Házi búza

Szép a tél, tényleg szép, de azért már egyöntetűen várjuk a tavaszt. Búzát ültettünk ezért. Most mondhatnám, hogy ez nálunk családi hagyomány, február elején búzát ültetünk, a gyerekek vidáman gondozzák, és közben tavaszi dalokat énekelünk. Az igazság azonban az, hogy egy kedves ismerősnél fedeztem fel a búzát, és úgy éreztem, nem élhetek búza nélkül. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a gyerekeket egyáltalán nem érdekelte a búzaültetés, se a locsolás, se a gyökerek nézegetése. Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy egy kicsit be is penészedett a föld teteje. De tényleg ki mondta, hogy mindenkinek szeretnie kell az ÉN tavaszváró búzámat? Mindenesetre anyukák és apukák, tudom ajánlani, reggel tényleg nagyon jó érzés ülni a konyhában álmatagon, gőzölgő kávéval a kézben, és merengeni azon, hogy előző reggel óta mennyit nőtt a házi-búza. (Ja és a gyógyszerek? Hát nem sikerült minden bacit kipusztítani...)